Az egyedül maradt hím

Napok teltek el, mióta utoljára láttam a tojót, már biztos, hogy elpusztult. A hím fáradhatatlanul ját, az odúból folyamatosan kihallatszik a kicsik egyre erőteljesebb követelődzése. A széncinegék 10-14 tojást is rakhatnak, egy ilyen fészekalj felnevelése két szülőt ígényel, egyedül esélyük sincs. Városokban, és másodköltésnél ez a szám mindig alacsonyabb. A hangok alapján 5 picire tippelek.

Sokat gondolkodtam mi a helyes, ha belenyúlok a folyamatba, belenézek a fészekbe, és esetleg kiveszem a legkisebb fiókákat. Táplálom őket ameddig szükséges, és miután röpképesek, kiengedem őket a testvéreikhez. A széncinege szülők megismerik, és elfogadják, tovább etetik az így visszaengedett kicsiket. Miután a hím óvatosabb lett, úgy döntöttem nem nézek be az odúba, de mindenképp segíteni akartam.

Ilyen helyzetben érdemes az odú közelében kihelyezni egy tálkát, benne lisztkukaccal. Be is szereztem a lisztkukacokat, és azonnal rögzítettem a szilvafára egy kis műanyag edényt.

Azért nem közvetlenül az odú elé rögzítettem, mert attól tartottam, hogy más madarak is hamar észre fogják venni, nem szerettem volna ha még ők is nehezítik a fészekalj növekedését. A hím közben szorgalmasan jár tovább, de ő csak akkor repül a szilvafára, mikor eleséget hoz, azt be is viszi az odúba, kifelé pedig még gyorsabban távozik, hogy a ragadozók figyelmét ne keltse fel. A szemfüles kicsik az előző fészekaljból viszont hamar felfedezték.

Hamar kiürült a tál. Kicsit sem bántam, hogy megetettem a kirepült kicsiket, de most jobban szerettem volna segíteni a hímnek. Éppen ezért átkötöztem a tálat egy közeli bodzabokorra, a hím gyakran innen repül az odúba.

Sokszor mellé száll, megnézi, tudja, hogy ott van. Ennek ellenére én nem láttam, hogy vitt volna belőle. A kicsik viszont azonnal követtek ide is.

A hím most már elzavarja az előző kicsiket, de mikor távozik az odútól, ők már ott is vannak...

Minden nap teszünk ki lisztkukacot, naponta többször megnézem van-e még. Remélem tudtam segíteni.